A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú felügyeleti körzetet.
Szerző(k): EconomxA Bank of America elemzői szerint jó kilátásaik vannak a feltörekvő piaci devizáknak az év végéig. A forint viszont elméleti modelljük szerint súlyosan felül értékelt és 7 százalékkal gyengébb árfolyam lenne indokolt. Ez 430 forint körüli euróárfolyamot jelentene.
Szerző(k): EconomxKicsit szokatlan hűvös és esős októberi napokon fecskékről értekezni, de nem mi diktálunk, hanem a piac. Két fontos dolog is történt (elkezdődött) az elmúlt napokban, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a kínai stimulus és a gyorsjelentési szezon kezdete. Ma az elsőről lesz szó.
Szerző(k): EconomxSzögesen ellentmondanak a magyar sajtóban előszeretettel hivatkozott Transparency International Magyarország korrupciós adatainak a Világbank mérései. Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai műhelyének vezetője a számok láttán nagyvonalúan úgy fogalmazott: megdőlt az a mítosz, hogy Magyarországon világméretű korrupció van. Az ördög azonban a részletekben bujkál.
Szerző(k): Zádori BenceJelenleg 86 milliárd forint tartozást görgetnek maguk előtt a kórházak, de ha ez így megy tovább nemsokára ismét 100 milliárd forint adósság halmozódik fel az intézményekben, mondta az Economxnak Rásky László.
Szerző(k): Koncsek RitaArról szavazott az Európai Bizottság pénteken, hogy kivetnek-e újabb büntetővámokat a Kínában gyártott, és onnan importált elektromos járművekre.
Szerző(k): Hercsel AdélEgyelőre nyoma sincs annak, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé, csak a személyi kölcsönöknél vannak kamatvágások.
Szerző(k): L. K.Belgrád és Szabadka között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán november 24-én indulhat a közlekedés, egy évvel a tervezett határidő előtt átadják a vasútvonalat – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök csütörtökön Szabadkán, ahova az Újvidékről közlekedő tesztvonattal érkezett.
Szerző(k): L. K.A hazai kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatására összpontosít a kormány: a következő időszakban két-három hetente jelennek meg új programok, mondta el Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Joint Venture Szövetség konferenciáján.
Szerző(k): Nagy László Nándor